A honi színházi szakma, önmagát meghatározónak tartó szelete ismét lebunkózta azt a nagyjából nyolcmillió embert, akiknek leginkább a vidéki teátrumok jelentik a színházi élményt. Az elmúlt bő évtizedben ez mondjuk rendszeres, hiszen a nem fővárosi színházak előadásairól általában csak úgy jelennek meg írások, mintha azok mind műkedvelő operettek, szélsőjobbos népszínművek, dilettánsok színpadi kóborgásai lennének. A fővárosból nézve, a fővárosi ítészek írásait olvasva úgy tűnhet, mindenki sültparaszt, aki ezekbe a giccses műsorokat játszó, tehetségtelen direktorok által irányított, szakmán kívülinek tekinthető színészek által működtetett játszóhelyekre beteszi a lábát. És most már ezt így tudhatja a nemzetközi színházi szakma – külföldi rendezők, kritikusok, fesztiváligazgatók – is.

A Színházi Kritikusok Céhe által szervezett, hangzatos Hungarian Showcase során ugyanis kizárólag fővárosi előadásokat mutatnak meg a 30 országból idehívott, 120 külföldi szakembernek. Tehát a magyar színházat csak és kizárólag a fővárosi, ott is csak egy meghatározott körből válogatott előadások képviselhetik. Minden, ami ezeken kívül megszületett, méltatlan arra, hogy a külföldieknek megmutassuk, hogy a magyar színházi élet egészéhez tartozónak tekintsük. Még akkor is, ha a hazai színházba járó közönség túlnyomó többsége, a színházi kritikusok által válogatott előadásokon kívüli produkciókért ad és adott pénzt a jegypénztáraknál.

Biztos azért, mert gondolkodásukban defektesek, gőzük nincs a színházról, a magas művészetekről, és bambán betolnak mindent a fejükbe, mint éhes gyerek a menza kaját. Szóval bunkó parasztok, akiket színházi fogyasztási szokásaik miatt leghelyesebb kirekeszteni, akár egy másik ország polgárainak tekinteni.

Mert, hogyan másként lehetne értékelni ezt a hozzáállást?

Persze, senki nem állítja, hogy a vidéki színházaink minden előadása elsőrangú, díjesőre érdemes, fesztiválokon mutogatandó. Egyszerűen azért, mert ezeknek a társulatoknak más a feladatuk, mások a lehetőségeik. Például amiatt, hogy olyan nézőket is ki kell szolgálniuk, akik négy évtizede ugyanazokra a helyekre váltanak bérletet, függetlenül a repertoártól és társulattól. Meg amiatt, hogy kedvükbe járjanak azoknak, akik minden anyagi nehézségük ellenére nemcsak jegyet váltanak, de buszt bérelnek, mert még szükségét érzik, hogy a kultúrát ne csak a tévé jelentse. És ehhez bizony operett, népszínmű, ismert klasszikusok, egyszerű előadások is kellenek.

De önmagának és a világnak is hazudik az, aki a vidéki színházakat úgy állítja be, hogy azokon a helyeken nem születhet semmi értékes és jó. Ráadásul ezzel nemcsak a színházi szakma jelentős részét bántja meg, de azokat az embereket is, akiknek az adójából mégiscsak hozzájárul az állam azoknak a produkcióknak a megszületéséhez, amelyeket most a világnak a Hungarian Showcase szervezői – féloldalasan – megmutatnak.