Semmi – szól a dán ifjúsági regény címe, amely megrázó történetet tár elénk. Elsősorban talán a felnőtt világhoz beszél, azokról, akik ránk támaszkodva próbálnak utat találni a káoszban, amelyet felnőtté válásnak nevezünk. Róluk, a gyerekekről, akiket miközben óvnánk és védenénk a súlyos dolgoktól, nem nézhetünk „butábbnak” vagy kevesebbnek.
Semmi – vág mellbe minket már a cím. Félünk, kíváncsiskodunk: valóban semmi lehet az, ami Dániából indulva, díjakat besöpörve a mai kiskamaszok kultkönyvévé vált? Megnéztük. Számos színpadi adaptációt követően ugyanis most a Budapesti Bábszínház tűzte műsorára a történetet a Quimby dalaival.
Az előadásban nagy hangsúlyt kap a zene, már a nyitóképben felcsendül az egyetlen dal, amelyet Kiss Tibor külön az előadás kedvéért írt. Mivel a Quimbyt mára divat lett hallgatni, és a Most múlik pontosan feldolgozásokkal (a dal szerencsére nem szerepel a darabban!) már Dunát lehet rekeszteni, a néző (még a Quimby-rajongó is) kételkedve várja, lesz-e valódi funkciója az együttes zenéjének, avagy marketingcélok követelték meg a dalok kiválasztását. Jó hír, hogy Hoffer Károly rendező biztonsággal, hozzáértéssel, érzékkel használja a dalokat, amelyek a puzzle darabjaivá válnak. Súlyos téma, súlyos szövegek, mai hangok – ezért passzol tökéletesen a Quimby.
Az előadásban már az első perctől lenyűgöző a báb-színész kapcsolat megjelenése: a gyerekek a bábok, miközben felnőtt megfelelőik is ott vannak velük, mozgatják őket: ők évek távlatából keresik, magyarázzák maguknak (és nekünk) a motivációt − miért tehettek így tíz-húsz évvel ezelőtt? A darab remekül visszaadja a kettősséget, amely a regény legnagyobb erénye: a gyermeki viselkedés, naivitás, bizonytalanság megjelenését, miközben a narráció folyamatosan megmutatja a felnőtt nézőpontot is.
„Semminek nincs értelme, ezt régóta tudom” – mondja Pierre Anthon, a legokosabbnak titulált társ, aki kijelentésével lavinát indít el a kiskamaszok között: meg kell találni az élet értelmét…”
A Fontos Dolgok Halmának pakolása közben aztán a zöld szandáltól eljutunk a szüzesség elvesztéséig, egy kutya megöléséig, egy mutatóujj levágásáig: és bár a gyerekek minden pillanatban érzik, hogy meg kellene állni, az események ijesztő természetességgel jönnek egymás után.
Miközben valóban definiálják az igazán lényeges értékeket.
Az első kör után ugyanis, amikor többek között egy szandál, egy napló, egy hajcsomó, egy kígyó lapul a halomban, közösen kiáltanak fel: de hisz ez csak egy szandál, egy napló, egy hajcsomó…! Így indulnak el az úton, amely az alapvető emberi értékek Halomra való feldobálását eredményezi: a haza, a szerelem, a testvéri és baráti szeretet, valamint a tehetség feláldozását.
A válasz tehát megvan: csak a hely nem megfelelő, ahova az értékek kerülnek. A bábszínházbeli darab fantasztikusan oldja meg a Fontos Dolgok Halmának ábrázolását, az egyre gyűlő dobozokkal, amelyekre végül a bábok, a gyermeki ének is felkerülnek. A stilizált ábrázolás talán még megrázóbbá teszi a brutális lépéseket − Sophie „megerőszakolása” alatt a „Magam adom” elkeseredett üvöltése zseniális megoldás. Gyomorba üt. Mint ahogy a színpadon kisarkított tanár-figura, és a több kontextusban megjelenő szülő-képek: a felnőttekről szólnak, akik NINCSENEK OTT.
Semmi – mondja a cím arcunkba ordítva az igazságot, hogy miénk a felelősség: valamit tenni a semmi helyett.
